Anna szüléstörténete 2024.02.15.

AUM-os Kismama jógásom, Anna, szüléstörténetét hozom most nektek. Anna a Budai Perinatális Központban készült természetes szülésre, de mekóniumos magzatvíz miatt végül a Bajcsy-ba kellett menniük, ahol ballonos méhszájtágítás, burokrepesztés, kézzel méhszájtágítás után, majd a baba nem megfelelő fejtartása miatt császárra került sor. A zárójelentésre medence téraránytalanság is rákerült, ami biztosan nem állja meg a helyét. Szerencsére Annát férje és a Budai Perinatális Központ szakemberei is segítették a feldolgozásban, már jól vannak, és VBAC-re készül a következő babával, valószínűleg magánkórházban, egy VBAC-et támogató, ebben tapasztalt orvost és szülésznőt választva. És igazából Annának és a babának is jó, hogy ilyen sokáig eljuthattak a vajúdásban, és nem azonnal kapták ki a babát a mekóniumos magzatvíz miatt. Sok boldogságot kívánok, Anna!
„Szia Éva! Sikerült végre leírnom, kicsit hosszú lett, remélem nem baj, pedig ez már egy rövidített verzió. 9 hónapig háborítatlan, intézményen kívüli szülésre készültünk, méghozzá a Budai Perinatális Központban. (A BPK egy születésház jellegű hely, de mivel Magyarországon nem igazán vannak születésházak, és rájuk vonatkozó szabályozás sincs, így az ott szülés tulajdonképpen otthonszülésnek felel meg és az otthonszülés törvényi szabályozása vonatkozik rá.) Január 15-én este a férjemmel itthon Scrabble-öztünk, amikor elfolyt a magzatvíz (18.20 volt ekkor). Elsőre halvány rózsaszín, kicsit véres volt, tudtam, hogy az rendben van, ekkor még úgy volt, hogy egyelőre várjuk a fájásokat, majd indulunk a BPK-ba. De később sajnos zöldes-barnás lett a színe, amiről sejtettem, hogy mekónium, ami kizáró tényező az intézeten kívüli szülés tekintetében. Sajnos a mentorbábám is beigazolta a gyanúmat, így megbeszéltük telefonon, hogy irány a kórház. 22 óra körül értünk be a Bajcsyba, a CTG alapján rendben volt a baba szívhangja. A hüvelyi vizsgálatnál megállapította a doktornő, hogy teljesen zárt a méhszáj, és mivel a mekónium miatt nem lehet sokat várni, muszáj ballont felhelyezni. Ekkortájt enyhe és rendszertelen összehúzódásaim voltak. Rögtön kaptunk szülőszobát, ahova Gábor is velem jöhetett. A fájások elég gyorsan felerősödtek és sűrűsödtek. CTG-re többször is rákötöttek, de amennyire engedte a kábel, mozoghattam. Szinte végig álltam és kezemmel rátámaszkodtam az ágy oldalára, és így rugóztam a térdemmel. Közben próbáltam a légzésemre figyelni, az arany-fehér fény sokat segített. Illetve próbálkoztam még fékező légzéssel „sz” hang kibocsátással, az csak rövid ideig vált be. De az jól esett utána is, hogy hosszabban lélegzek ki, mint be. Gábor velem együtt lélegzett, az is sokat segített. Folyamatosan itatott, etetni is próbált, de csak egy-két falatot bírtam. Közben végig próbáltam arra is koncentrálni, hogy Alízzal kommunikáljak. A fájás elviselésében is segített, hogy arra gondoltam, hogy minden összehúzódás közelebb visz ahhoz, hogy a kezemben tarthassam őt. (Egyébként a Zágoni Bettina-féle kártyákból több is bevillant közben, hálás vagyok értük.) A szülésznő többnyire hagyott minket kettesben (hármasban), a CTG-t kintről figyelte. Amikor bejött, kedves, segítőkész, támogató volt, dicsért, biztatott. Kipróbáltuk a labdát, de az nem volt jó, zuhanyoztam is. 2 körül kicsúszott a ballon. Végig rendben volt a pici szívhangja, a fájások jöttek, a méhszájam szépen tágult. De még nem volt teljes a tágulás, amikor nagyon intenzív nyomó ingert éreztem, ezt már nagyon nehéz volt átlélegezni. A mély „a” hangok kilégzése segített valamelyest. Felajánlották a beöntést, amit végül is elfogadtam, reménykedve abban, hogy csillapítja a nyomóingert. A beöntés után megrepesztették a maradék burkot, mivel azt mondták, hogy egy nagyon kis része még áll. Hajnal 4 körül 4 ujjnyi volt a tágulás, továbbra is voltak fájások, de valamelyest gyengültek és ritkultak, ekkor a szülésznő javaslatára oldalt fekve, egyik oldalról a másikra fordulva próbáltuk erősíteni az összehúzódásokat. 5 előtt valamivel a szülésznő, majd a doktornő is megállapította, hogy szinte teljes a tágulás, csak egy kicsi hiányzik, csak egy kis része van ott a méhszájsapkának. A doktornő próbált kézzel tágítani, de végül is megállapította, hogy nem jó helyen van a baba kutacsa. Itt még felmerült az oxitocin adása, hogy kicsit előre vigyük a folyamatot, de ezt végül elvetették. És ekkor már elhangzott, hogy valószínűleg műtétre lesz szükség. Behívták az ügyeletvezető doktorurat, aki szintén megvizsgált, és flegma, bunkó stílusban, ízléstelen beszólásokkal fűszerezve konstatálta, hogy ez bizony császár lesz. A doktornő elmondta, hogy a baba nem billentette be a fejét, de nagyon lent van már, úgyhogy már nem is fogja, emiatt ő előkészítené a műtőt. Kérte a jóváhagyásomat, hogy beleegyezek-e a műtétbe, amire itt már természetesen igent mondtam. Ekkor már egy ideje iszonyatosan remegtem a fájdalomtól és a kimerültségtől, a császár kimondásakor pedig a sokktól tovább fokozódott a remegés. 5.05-kor toltak be a műtőbe. Abban a görnyedt pózban, ahogy az érzéstelenítőt beadják, kegyetlen volt elviselni az összehúzódásokat. Kb. 6-7-szer szúrtak meg, de nem sikerült beadni. Végül behívtak valaki mást, aki elsőre sikeresen beadta. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt, mert tényleg nagyon gyorsan hatott, és megszűntek a fájások. A vágás során semmit nem éreztem, Alízt néhány perc után kiemelték (5.40). Ekkor a szülésznő megmutatta nekem, de sajnos nem tette egy másodpercre sem az arcomhoz, kb. 1 méterről egy pillanatra láthattam, aztán kirohant vele. Szerencsére pár perc múlva megtudtam, hogy a pici jól van és Apánál van szőrkontaktban, ettől valamelyest megnyugodtam. (Mint utólag megtudtam, kb. 30-40 percet tölthettek kettesben a szülőszobán teljes nyugalomban.) A műtét után átvittek az őrzőbe, ahova pár perc múlva már érkezett Alíz és Gábor. Rám tette meztelenül a szülésznő, betakarta, és rögtön szopizott is egy kicsit. Hálás vagyok, hogy azt a 6 órát, míg nem állhattam fel, hármasban tölthettük. Az első kb. 30 perc az én aranyórám volt, addig még nem fürdették meg, nem öltöztették fel. Elsőre hatalmas sokk és csalódás volt, hogy nem csak kórház, de végül császár lett. De viszonylag hamar sikerült átkeretezni sok beszélgetéssel és némi szaksegítséggel annyira a történteket, hogy elfogadtam, hogy itt nem igazán volt más út, nem tehetünk semmiről, ennek valamiért így kellett történnie. Hálás vagyok a férjemnek és a BPK-s bábáknak, hogy segítettek a feldolgozásban. És azért is hálás vagyok, hogy a kórházi szülésznő és doktornő csak annyit avatkoztak be, amennyi tényleg szükséges volt. Bármennyire nehéz volt, én örülök, hogy végigélhettük Alízzal a vajúdást, és persze a legfontosabb, hogy ő teljesen egészséges és csodás kisbaba, aki most már lassan egy hónapja boldogít minket.
Anna”

Kövess minket a Facebook-on!